Turcsányi Antal
Festőművész
Turcsányi Antal vagyok festőművész. 1940-ben születtem tiszakanyáron. 1962-ben diplomáztam a Képzőművészeti Főiskolán, ahol mesterem a nagyszerű Kmetty János volt. A tanítványaként nagy felelősség volt önálló művészként elindulni a pályán, de hamar rátaláltam az útra és saját egyéni látásmódomat is hamar vászonra tudtam vinni. A képeim tárgyi utalásosak, szabad asszociációra épülnek. Spontán festek, csak a legritkább esetben terv szerint.
A festés közben folyamatosan nnak a gondolatnak a titkát keresem, ami motivált, inspirált az alkotásra. Ha ezt megtaláltam, akkor úgy érzem a felület, amin dolgoztam érdektelenné vált a további munkára, a kép elkészült. Humanista beállítottságú ember vagyok, ami egész életemben meghatározó filozófiám volt. Az ember igazi lénye volt mindig az érdeklődésem tárgya. A mitológiai alakok filozofikus értelmezése és megjelenítése valamint az Isteni törvények rejtett megfogalmazása mindig is a képeim részét képezték.
A korai, meghatározó létélményem emberi nemünk felismerésének kettőssége – hajlam a teremtésre, hajlam a pusztításra – és az e tulajdonságokból eredő belső spirituális konfliktusok, küzdelmek végtelen sorozata.
Művészetem lényege az ösztönös életszeretet és az invenció kényszerítő ereje. Az éber szellemi jelenlét, benyomás és élménygyűjtés teszi lehetővé a művészetben nélkülözhetetlen képzetek kialakulását. Egy szellemi – lelki (létszemléleti, filozófiai, erkölcsi) értékbázis megteremtése mellett az „előterében” zajlik ezen értékek képi megfogalmazása.
A készülő kép felülete a képi elemek változó viszonyrendszere. E viszonyrendszer folyamatos munka közbeni változása nekem eleven élet érzetet, élet élményt ad. (Ez a munka öröme.) Tehát: nem képeket gyártok hanem a művészet terében újra élem az életet.
Különböző alkotási módok, anyagok, technikák más – más képtípus megteremtésére ösztönöznek. Festményeim a drámai témák ellenére dús, életes színvilágúak. Rajzaim nem előképei festményeimnek hanem önálló képek a maguk technikai egyszerűségében esszenciálisan hordozzák a mondanivaló lényegét. A rajzokat és képeket azonos képi gondolkodás jellemzi.
A kiállításokról
Első egyéni kiállításom 1972-ben nyílt Budapesten, melyet később számos másik követett. Nagyobb állomások 1994-ben a prágai Magyar Intézetben, 1996-ban az Egyesült Államokban lévő kiállítások voltak. Rendszeres résztvevője vagyok a Magyar Festők Társasága csoportos tárlatainak.
Szakmai egyesületi tagságok
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége
Magyar Festők Társasága
Kiállítások
Önálló kiállítások
1972 Csepel Galéria, Budapest
1990 Budapest Galéria Kiállítóháza
1992 Magyar Kultúra Háza, Prága
1993 Horváth&Lukács Galéria, Nagycenk
1994 Duna Galéria, Budapest
1994 Prágai Magyar intézet
1994 Atrium Hyatt, Budapest
1996 J.M. Moudy Exhibition Hall, Fort Worth, USA
1998 Sportcsarnok, Kelebia
2000 Gulácsy Galéria, Szeged
2001 Pintér Sonja Kortárs Galéria, Budapest
2001 Vigadó Galéria, Budapest
2003 AstraZeneca Galéria, Törökbálint
2003 Ökollégium Artgaléria, Budapest
2003 Pintér Sonja Kortárs Galéria, Budapest
2004 A Magyar Állami Operaház Vörös Szalonja, Budapest
2005 Zsókavár Galéria, Budapest
2005 Pulchri Studio, Hága, Hollandia (Ganczaugh Miklóssal, Kováts Alberttel, Mózes Katalinnal)
2006 HÍD Dunántúli Vizuális Műhely, Nagykanizsa
2007 Városi Galéria, Szigetszentmiklós
2008 Budapest Kiállítóterem
Csoportos kiállítások
2018 Műcsarnok “9 Műteremből” c csoportos kiállítás
Díjak
1999 A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Díja, „Melankólia” 1999.
2001 Patak Galéria Festészeti Fődíja, „Sziget Szüret”
2005 A Farkas István Alapítvány Díja, IV. Szekszárdi Festészeti Triennálé
Képeim megtalálhatók
Fővárosi Képtár, Budapest
Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely
Telekom Informatikai Központ, Budapest
Magyar Kulturális Szövetség, Budapest
Első Magyar Látványtár Alapítvány, Diszel
Kecskeméti Képtár
Hazai és külföldi magángyüjtemények